Vissza

Bakos BenceA duális képzés számomra nagyon hasznos volt, mivel otthoni körülmények között maximum hobbi szinten foglalkozhattam csak az elektronikával, de így a suliban tanult elméletet profi körülmények között, játszva tudtam elsajátítani a gyakorlatban, az iQorban. Jó lehetőség volt számunkra ez a fajta képzés, hiszen Szombathely egyik, –  a térségen belül, ha nem az egész országban –  legmeghatározóbb elektronikával foglalkozó cégének a körforgásába kerültünk be, ami azt jelenti, hogy amellett hogy a kötelező elektronikai anyagokat elsajátítottuk a tanműhelyben, a nyári szakmai gyakorlat alkalmával és a különböző projektekkel a cég mindennapjaiban is részt tudtunk venni, hogy még több kihívással nézzünk szembe. A teljesítményünket pedig nem csak a szakmai fejlődés motiválta, hanem az ösztöndíjrendszer is, valamint hogy a sikeres vizsga után biztos állásunk lesz az elektronika folyamatosan fejlődő világában az iQor-on belül, versenyképes fizetéssel. Így összességében pedig elmondható, hogy mind ez a sok pozitívum, de főleg a közösség, és az a fajta segítő hozzáállás, amit az itt dolgozó és minket segítők emberek mutattak, egyértelművé tette, hogy itt fogom folytatni az elektronikai pályafutásom.